Ami késik, az nem múlik…

Ha ez a mondás igaz, akkor a Román vasúttársaság (röviden csefere) örök életű lesz. Újabban ugyanis divatba jött, hogy a jól megszokott 50-60 perces késések helyett 3-4 órát késik egy-egy vonat (megj. jobb esetben, ugyanis az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem jön)! A minap történt, hogy megérkeztem az állomásra 10 perccel a vonat várható érkezése előtt, és a kijelzőn nem láttam kiírva. Az első gondolatom az volt, hogy biztos lekéstem. De aztán eszembe jutott, hogy hol vagyok s eme bűnös gondolatot hamar elhessegettem. Aztán odamentem az információhoz és Mindenttudok Ioana felvilágosított, hogy csupán két és fél órát késik a vonatom. Kicsit bosszankodtam ugyan , de gondoltam így legalább olcsóbban utazom. Ugyanis a CFR bevezette, hogy ha több mint két órát késik a vonat, akkor a jegy árának egy részét visszatérítik. Ez egy nagyon szép gondolat a részükről, csak egy probléma van vele, hogy a jegyárusító kedves hölgyeknek elfelejtettek szólni. Még Mindenttudok Ioana sem hallott róla, pedig ő aztán tényleg mindent tud.  Mondanom sem kell, hogy még a késést is lekéste a vonat, ugyanis a két és fél órából majd hogy nem négy óra lett. De végre megérkezett és felszállhattam a tiszta, szép és főleg meleg fülkébe, ahova a jegyem szólt, és ahol két kedves napbarnított fiatalember aludta az igazak álmát. Épp arra járt a sínbohóc és látván a problémámat megkért, hogy fáradjak vele, majd átkísért az első osztályra és kedvesen mondta, hogy ahol találok helyett üljek be nyugodtan. Hát a végén mégis megérte annyit várni!

Élj sokáig Román Vasút!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.