Már megint egy…

A sok Darwint tagadó, és kreacionizmust hírdető könyv után egy újabb “remekmű” került a hazai könyvespolcokra. A könyv címe: Változtasd meg a DNS-ed! Szerzője pedig Dr. Robert Vincent Gerard filozófus és gyógyító látnok, aki a Georgia Állami Egyetemen 1985-ben szerezte meg a doktori címet (azt nem tudom, hogy a filozófusit vagy a gyógyító látnokit).

A “doktor” úr elmondása szerint 1997. júliusában egy DNS-aktiválási programot és a hozzá szükséges tudást szerzett szellemi segítőitől, amellyel képes a kromoszómákban található több szálú DNS-aktiválására és kódolására. A sok szerencsétlen (igazi) tudós meg évekig dolgozott, hogy kemény munka árán megalkossa az emberi géntérképet.

“Amikor az intuíció a tudatosság (theta-állapot) egy magasabb szintjére lép, megkezdődhet az alkotás, az önépítés folyamata. Ezt kifejlesztve mindenki megváltoztathatja DNS-ét, s ezzel az életét!” (Idézet a könyv ismertetőjéből)!

Ezek szerint a génsebészet, a plasztikai sebészet és a szépségszalonok kora leáldozóban van, ugyanis egy kis koncentrálással mindenki olyan kűlsőt és belsőt teremthet magának, amilyet akar.

Csak tudnám ki adott ennek az embernek doktori címet!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.