A hét Kolozsváron töltött év alatt egyszer sem hagytam ki a március 15.-i ünnepséget, és mivel már nagyon rég szerettem volna látni, hogy hogyan zajlik egy ilyen ünnep Magyarországon, hát most kihasználtam a lehetőséget. Reggel tíz előtt pár perccel értem a Dóm térre, ahol a programfüzet szerint 10 órakkor a Petőfi szobor koszoruzásával kezdődött az ünnepség sorozat. Nagy meglepetésemre a Dóm tér szinte üres volt. Egy kisebb csoport álldogált csupán a tér egyik sarkában.
Az ünneplő “tömeg”
Ennek a kis csoportnak a fele valamilyen kórusnak a tagjai voltak (hogy milyen kórus az nem derült ki, ugyanis nem volt semmilyen felvezető beszéd). Egy gyors nótázás után elhelyezték a koszorút, majd szó nélkül továbbmentünk az Aradi vértanúk terére, ahol megismétlődött az előző jelenet (nóta, koszorú), majd ismét tovább a Széchenyi térre. Ekkora már egészen elment a kedvem az ünnepléstől. A városháza előtti ünnepélyes zászlófelvonás azonban ismét igazi ünnepi hangulatot teremtett. Volt ott minden mi szem-szájnak ingere (inkább csak a szemnek!), fúvószenekar, díszzászlóalj, hagyományőrző táncosok és nem utolsó sorban városatyák.
Itt már kezdett összegyülni a nép, de azért még mindig nem volt az igazi. Ahhoz képest, hogy a lakosság száma háromszor akkora, mint a kolozsvári magyar lakosság száma, kevesen voltunk még mindig! (Arról nem is beszélve, hogy Kolozsváron ez nem munkaszüneti nap, mint itt!)
Huszárok
A zászlófelvonás után fúvószenekar kísérettel átvonúlt a tömeg a Klauzál térre, ahol a Kossuth szobor koszorúzása mellett különböző kulturális programokkal szórakoztatták az ünneplő tömeget.
A nap fénypontja, az ünneplők számából itélve, a polgármester ünnepi beszéde volt. Ami ahhoz képest, hogy MSzP-s, nem is volt olyan rossz. Persze a beszédében be-be szólt a kormánypártnak elég rendesen, ami annyira nem tetszett (na nem azért mert nem volt igazság abban amit mondott, csak szerintem nem volt oda való, egy ünnepi beszédből nem kellene kampánybeszédet csinálni)! A végén azért mindenki tapsolt, pedig nem is fizettek érte!
Botka László, Szeged polgármestere
Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult, majd a tömeg lassan oszlani kezdett.
Hát egy kicsit azért hiányzott, hogy a végén a tömegből nem hangzott fel a Székely himnusz, de legalább a buszon nem kellet attól tartanom, hogy kapok a számra a kabátomra tűzött kokárda miatt!
Jövőre azért inkább Kolozsváron töltöm az ünnepet, már csak a hangulat miatt is!


![Po - [Explored] Po - [Explored]](http://static.flickr.com/7225/7260527994_23e4e5f04b_t.jpg)



![Trolltunga extreme [explored] Trolltunga extreme [explored]](http://static.flickr.com/7082/7263574706_ae04cd869d_t.jpg)



