Az ötödik dimenzió


A körleveleket általában olvasatlanul továbbítom is a kuka nevezetű hasznos kis jószágnak, de ma valami fura késztetést éreztem, hogy egy ilyen körlevél gyanús irományba beleolvassak. Talán azért mert alcímként az szerepelt, hogy “a NASA-tól kiszivárogtatott titkos információk”-at tartalmaz. Először azt hittem hogy valami új csillagot, bolygót vagy a földönkívüli életet fedezték fel, de amint kiderült már az első sorokból csak a 2012-es világvégéről szólt! Mivel ezzel a témával már én is foglalkoztam itt a blogban is, úgy gondoltam végig olvasom mit gondolnak a NASA szakemberei erről. Hamar kiderült azonban, hogy ez egy másik NASA lehet nem az amire elsőnek gondoltam, mert ekkora sületlenségeket még az amerikaiak sem tudnak kitalálni szerintem. Hogy mi is állt ebben a levélben azt most megpróbálom röviden összefoglalni! (Ha nem érdekel akkor ne olvasd tovább :P  )!

Rögtön az elején azzal kezdik, hogy a Hold 2012-ben hirtelen növeszt magának egy atmoszférát nátriumvegyületekből, amit a Mars megirigyel tőle ezért ő is növeszt magának egyet!

A Szibériai Nemzeti Tudományos Akadémia (ha egyáltalán létezik ilyen) szerint a Naprendszer egy nagy energiájú foton gyűrűbe lép be, amelyben közel 2000 évet fog eltölteni és ez hatalmas változásokat fog okozni a földi életben. Elsősorban, minden test fluoreszkálni fog, mely hatása, hogy 2000
évig, nem lesznek éjszakák! (Mindenki pihenje ki magát jól most még megteheti, mert aztán 2000 évig nem lesz alvás :P )! Továbbá, mivel a Föld rezgése 7,8 Hz-ről 12 Hz-re növekedett az elmúlt 30 évben, így a napi 24 óra valójában csak 16 óra! Ezért nincs időnk semmire, és ezért sietünk egyre jobban és fáradunk el hamar! (Remélem ezt a főnököm nem olvassa, mert még kiderül hogy túl sok órabért fizetett!) A tér és idő jelenleg ismert formája megszűnik és átlépünk az ötödik dimenzióba, ahol a pénz szükséglete is megszűnik! (Ezt amúgy sejtettem, hogy pont akkor fog megszűnni a pénz amikor végre nekem is van!) Az egoisták és a rosszindulatú emberek természetesen nem fogják túlélni. Akik túlélik azok viszont szép fényes aura öltözetet kapnak és telepatikus képességgel fognak rendelkezni! (Csak én érzem úgy, mintha valami szektás, hittérítős szaga lenne a dolognak?)

A legjobb viszont csak most jön: Dr. Berrende Fox szerint az emberi DNS (ami jelenleg két szálú ) 12 szálúvá fog programozódni (a “szakember” szerint ez egyes “kiválasztottaknál” már elkezdődött), és a betegségek is el fognak tűnni. Az ötödik dimenzióba való belépésnek azonban vannak mellékhatásai is, mint például erős fejfájás, izzadás, láz fáradékonyság, izomgyengeség, depresszió (lehet akkor én ma átléptem, mert reggel erősen fájt a fejem, és egész nap olyan levert és fáradt voltam)!

Tehát aki túl akarja élni ezt az egész dimenzióváltást, annak a következőt kell tennie: “tanulj meg magas frekvenciát árasztani, rezegtetni (jóság, szeretet, harmónia, fény, megértés, együttérzés), hogy megfelelj a Föld rezgésének, mely már megkezdte az ötödik dimenzió felé, a felemelkedést!”

Csak remélni tudom, hogy ezt valójában nem a NASA szakemberei találták ki, hanem valami idióta szektás vadbarom, aki két világvége jövendölés között nem tudta mivel eltölteni az időt!

Kellemes rezegtetést mindenkinek :)

9 hozzászólás

  1. Zoli said,

    2011. augusztus 13. at 08:23

    Kedves Lacikám. Kicsit többet kellene foglalkozzál az ezotériával és a csillagászattal, ugyanis ott minden szépen megvan írva. Na jó, egy két dolog tényleg hajmeresztő, de a 25000 valahány éves nagy ciklus valójában létezik az az idő amely alatt a naprendszer megkerüli a tejutat és végighalad mind a 12 csillagjegy övön… Na de kinek mesélem ezt:P. Egyébként, szerintem minden értelmes ember várná ezt a nagy dolgot, ugyanis nem apokaliptikus véggel fenyeget, hanem utópisztikus változásokkal amire az ember magától soha nem lenne képes és most csak ülni és várni kell, hogy megtörténjen. Nem akarok megbántani senkit, de csak az nem szeretné ezeket a változásokat aki fél, hogy neki ott nem lesz helye…

  2. lacy said,

    2011. augusztus 13. at 09:54

    Kedves Zoltán, hidd el eleget foglalkozom csillagászattal (az ezotéria viszont egy kamu áltudomány), és nem is a “nagy ciklussal” van nekem bajom ami pontosan 25 920 év és Galaktikus évnek nevezik (többet kellene foglalkozz a csillagászattal, az ezotériát meg hagyd a fenébe :P ), sőt még azt is elfogadom, hogy egy nagyobb energiájú foton gyűrűbe lép be a galaxis jövőre. De mivel 25000 év alatt kétszer keresztezi a galaxis ezt a foton gyűrűt, azt jelenti hogy már megtörtént néhányszor a földi élet történetében ez az áthaladás, mégsem alakult ki semmilyen magasabb rendű létforma (energialények stb.), nem tudom, hogy miért pont most következne ez be? Persze ha Te abban hiszel hogy isten (direkt írtam kis betűvel!!!) teremtette a Földet 4000 évvel ezelőtt, akkor ez lesz az első belépés. De ez kamu! Amúgy meg nem félek, csak nem szeretnék magasabb szintre jutni és energialényként lebegni a nagy semmiben, jó nekem így fizikai testben 2 szál DNS-el. De te nyugodtan tisztogasd az elmédet és rezegtess a megfelelő frekvencián, aztán majd jövőre megbeszéljük egy üveg sör mellett. (Feltéve, hogy nekem lesz igazam, mert az ötödik dimenzióban nem lesz sör sem, mert az energia lények nem isznak és nem esznek!)

    • Zoli said,

      2011. augusztus 13. at 11:15

      Lacikám. Hidd el, hogy az ezotéria az egy hasznos tudomány, de ezt az olyan ember aki csak az anyagi világgal és a pénzel foglalkozik, soha nem fogja megérteni. Nem is akarlak meggyőzni, mert nincs kit… Nem tudom, hogy jövőre felemelkedünk e a vagy nem, kevés rá az esély, de csak a HÜLYE (szándékosan írtam nagy betűvel) nem szeretne egy jobb világba kerülni, ahol nem a napi 8 meg 12 óra munka után vagy berugik mint a malac, vagy kidől aludni, hogy másnap folytathassa rohanását a pénz illetve a kórházi ágy felé… De ha Te jobbnak látod a másik verziót amivel rémisztgetnek akkor robbanjon fel a világ… Egyébként inkább tisztogassák az emberek a lelküket és kezdjenek jó útra térni egy ilyen cikk hallatára, mintsem ellopják a tyúkjaitokat és a biciklidet! Szerintem ebben egyetértünk! Kicsit megnézve, ha humbukk is a cikk és semmi nem igaz belőle, még így is nagyobb esély van rá, hogy pár embert jó útra térít, mintsem azok a cikkek amik atomháborúval, meg armagedonnal fenyegetnek. És ez az ami számít!!!

  3. Zs. said,

    2011. augusztus 13. at 11:56

    De megtartanak majd titeket, szegény kétszálú barmokat rabszolgának…ti majd ihattok sört, megengedjük nektek, mi Zoltánnal felemelkedünk és spirituálisan fluoreszkálva leszarunk benneteket…
    ps. amúgy az energia lények fotontöltettel táplálkoznak, és a kétszálú barmok aóráját csapolják le, mert az ad nekik elégséges energiát, hogy hatalmon maradjanak és titeket rabigába döntsenek
    …és már el is jutottunk egy szép B kategóriás, Uwe Bollos akciotrillerschifihorror filmhez…

  4. lacy said,

    2011. augusztus 13. at 12:31

    Nem tudom Zoli, hogy vagy vele de nekem a jobb világ meg utópia nem azt jelenti, hogy testetlen energiaként (tudatként) lebegek egész nap a nagy semmiben, hanem mondjuk azt, hogy kapok egy olyan munkát amit szeretek csinálni, azt jól megfizetik, és esetleg pihenésképpen megengedhetem magamnak, hogy utazgassak, és olyan emberekkel töltsem el a szabadidőmet akik fontosak nekem, és igen néha kiülni egyet sörözni, és dumálni a haverokkal. De ha neked az örök életen át tartó energiaként való lebegés jelenti a jobb világot, hát csak rajta, de szerintem egy idő után megunnád!
    Ja és Zsolti a kétszálú barmok akik nem tudnak felülemelkedni az emberi gyarlóságukon, és nem tisztulnak meg azok megpusztulnak a cikk szerint úgyhogy tegyél le arról, hogy te majd az én aurámon fogsz élősködni :P

    • Zoli said,

      2011. augusztus 13. at 14:30

      Röviden László felfogása: Ha nincs sör és pénz akkor inkább ne is létezzen!:P

  5. lacy said,

    2011. augusztus 13. at 20:57

    Látom neked csak ennyi maradt meg az egészből hogy sör és pénz (na de éhes disznó makkal álmodik). A hangsúly magán a fizikai léten van (de úgy látom ezt nem bírod felfogni a magasabb létezési síkon levő agyacskáddal) ;)

  6. Zs. said,

    2011. augusztus 13. at 21:24

    Szombat este van emberek, menjetek sörözni, ne a hülyeséget osszátok a blogon, mert kiporolom az aórátokat…
    ps. affene én is csinálok egy blogot mindjárt, mert messze lakom a sörtől:((

  7. Zoli said,

    2011. augusztus 14. at 09:21

    Te nagyon összekevered a fizikai boldogságot a magasabb létsíkon történő létezéssel. Ugyanis amire te vágysz, az csak a fizikai világ pillanatnyi örömei… Mondj nekem egy embert aki egész életében dolgozni akar még ha azt szereti is:P. A magasabb létsíkon pedig kinyílnak előtted olyan dimenziók amikről még nem is tudsz és sokkalta több mindenre képesek az ott élők és nem csak energiaként lebegnek egész nap… És igen, neked a hangsúly a fizikai léten van, a sör és a pénz:P


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.